Exhibition

H.aven – ez Mateusz Choróbski (Radomsko, 1987) kiállításának címe, ami jól tükrözi az általa bemutatott projektet, különösen annak szemantikai artikulációját. Ugyanis a szó egy-egy apró helyesírási játékkal gyorsan változtathatja a jelentését, különböző olvasási szintek felé nyithat, ahogy a kiállítást is különböző értelmezési árnyalatok kísérik.

A H.aven angolul, pont nélkül „kikötő”, fizikai menedék a vízen, ahol az ember nyugalmat talál egy utazás után. Heaven pont helyett „e” betűvel „paradicsom”, ősi hely, amely a bibliai hagyomány szerint az első embereket fogadja be, vagy az az égi vagy földi hely, amely a bibliai szövegek értelmezésén alapuló teológiák kontextusában mindazok számára rendeltetett, akiket „igaznak” tartanak. A „H” kezdőbetű törlésével a szóból Aven lesz, ahogy Choróbski megjegyzi, „egy egyedi és sokoldalú név, gazdag történelemmel és többféle jelentéssel. Eredete mind az ír, mind a héber nyelvre visszavezethető. Az írben az Aven az Aoibheann névből származik, ami 'szép és kellemes' jelentésű, másik jelentése pedig 'szép pompa'. Az Aven az Ószövetségben említett bibliai név is, amely a héberben a 'gonoszság' és a 'bánat' jelentéssel bír. (...) Az etimológia a protobritonból származó 'folyó', de a kifejezés értelmezhető 'lyuk' vagy 'barlangból felfelé vezető függőleges kút' jelentéssel is (...)", vagyis »valami, ami a Mennyország ellentéte, ami nyelvtanilag is az Avenre utal«.

A kifejezés kettős deklinációjára, a Haven / Mennyországra játszva Choróbski egy olyan projektet dolgoz ki, amely tiszteleg a francia zsidó származású, német nyelvű román költő, Paul Celan (Cernauți, 1920-Párizs, 1970) alakja előtt, aki a művész szerint „egész életében hiába kereste a helyét a földön, visszatért, hogy verseiben reflektáljon egy visszavonhatatlanul elveszett életre”. Miután előbb a náci deportálások elől menekült, amiben mindkét szülőjét elvesztette, majd a kommunista rendszer üldöztetései elől, beutazta egész Európát, mielőtt menedéket talált Párizsban, ahol mentális zavaroktól sújtva 1970-ben öngyilkos lett, a Szajnába vetette magát. Von Schwelle zu Schwelle (Küszöbtől küszöbig, 1955) című versgyűjteménye az 1950-es évek elejére datálódik, nem sokkal a híres Todesfuge (Halálfúga,1948) után, és a „küszöb” fogalmát állítja középpontba, mint az identitás terét megelőző liminális állapotot, mind kulturális, mind személyes szempontból, hasonlóan a család, az otthon, a származási hely, az emlékezet temploma fogalmához. Az a „küszöb”, amely mind a zsidó hagyományban, mind a művész gondolkodásában az erkölcsi és polgári, személyes és kollektív értékeket őrző beavató terület szimbolikus értékét veszi fel; és amely valamilyen módon a Von Schwelle zu Schwelle-ben is kifejezésre jut: Még mindig a ház előtt járok, a homokban vizet keresek. 

E történelmi és kulturális rétegződések összessége, Paul Celan személyes és szakmai tapasztalataival ötvözve alkotja azt a narratív örökséget, amelyre Choróbski a projekthez támaszkodik. Mint általában, ebben az esetben is a környező valóság megfigyeléséből indul ki, és azt fordítja le olyan művekké, amelyekkel a nyelvi rendszerek összetett változatossága szerint fejeződnek ki: plasztikus, videós, performatív, installációs. Ehhez változatos ikonográfiai és ikonológiai repertoárból merít, amelyet gyakran a mindennapi élet és az annak időbeli felhígulását jelző témák inspirálnak, és amely képes a néző érzékelőrendszerének minden vonását stimulálni mind vizuális, mind érzelmi szempontból. Ezek olyan hétköznapi tárgyak, szegényes anyagok, ásványi és növényi elemek, amelyeket néha manipulál, néha eredeti állapotukban mutat be, megfigyelve fejlődésüket a természet vagy az ember által rájuk gyakorolt fizikai és kémiai jelenségek hatására. Rajtuk keresztül avatkozik be a körülmények terébe, így módosítja annak vizuális és érzelmi érzékelését, és azt viszont egy másik, bár teljesen megfoghatatlan és virtuális működési anyagként veszi át.

 A Dr. Kahán Éva Alapítvány számára tervezett installáció három tipológiai sorozatból áll. Az elsőt hét világító test (H1aven-H7aven) alkotja, annyi, mint a zsidó menórát alkotó karok. Mindegyikük egy-egy ablak közelében helyezkedik el és olyan fényt bocsát ki, amely egyúttal azonosító jelleget ölt (bizonyos távolságból is jelzi a kiállítótér helyzetét), logisztikai (energiájával, intenzitásával és színvilágával bevonja a területet és a körülményeket, jelentősen megváltoztatva a látványt), szimbolikus (a világító fény misztikus és spirituális értéke), allegorikus (messziről nézve a lámpák a templomban felfüggesztett, aranyszínű tükörképekkel rendelkező gyertyalángokra, votív lámpákra emlékeztetnek). A hét elektromos szerkezetet egy üvegfelület egészíti ki, amely Choróbski munkáiban visszatérő anyag, és amely a megmunkálás előtt homok keverékből áll. Ez utóbbi ötlete a Karmeliterviertel-t borító geológiai maradványokat idézi, amikor a 19. századig folyamatos áradásoknak volt kitéve, illetve általánosabban a bibliai emlékezetű sivatag homokját: Mózes a sivatagon keresztül vezette az izraelitákat az ígéret földjének visszafoglalására. A kiállítás az Ószövetségnek ezt a fejezetét idézi fel, és abból merít ihletet, hogy elgondolkodjon a jelen korról, amelyet a folyamatos vándorlások és a sok népesség vándorlása jellemez, akik egy helyet keresnek, ahol élhetnek; valamint Celan állandó utazásáról, aki egy olyan választott helyet keres, ahol békében töltheti létét. Az üveg nyomai megjelennek az ajtó- és ablakkeretekben is. Annak az összeolvadásából származik, ami eredetileg termoszokban (hőszigetelő edények, amelyeket egy folyékony termék hőjének megőrzésére hoztak létre) vagy a „köpülyözés” (régi orvosi terápia) gyakorlatához szükséges félgömbökben volt, azaz két „eszköz” esetében, amelyek az egyén fizikai és személyes kényelmét célozzák, tegnap is, ma is. Vagyis újrahasznosított anyagról van szó, amely az ajtók és ablakok fakeretein jelen lévő színnyomokkal együtt visszavezet egy Choróbski számára nagyon kedves témához, emlékezethez, amely ma már többé-kevésbé kifejezetten áthatja az egész projektet. A teljességhez a galéria padlóján elhelyezett szobrok is hozzátartoznak. Két kőhenger, amelyekben üveghomok van olyan mennyiségben, mint amennyi egy ember tüdejében lehet. A művész szándékai szerint a légzés témájára, azaz egy elsődleges életfolyamatra utalnak, és egyben a létezés metaforáját, valamint az egyéni és kollektív identitás fogalmára való reflexiót is jelentik.

Ezenkívül bemutatásra kerül a Természet című videó installáció, amely egy, a falakra kifeszített lepedőn lejátszott filmből áll, egyfajta álmennyezetből, amely alatt egy zsámoly van elhelyezve, amelyen ülve lehet nézni a vetítést. Rövid időközönként a vászonszöveten, mintha egy folyékony felületre rajzolták volna, egy világító írás jelenik meg, amelyen ez áll: „A tökéletlenségbe száműzött természet”. Alulról felfelé és a szoba belsejéből nézve a felirat, amelyet a szabálytalan felületen súroló fény által okozott reflexiókhoz hasonló tükröződések mozgatnak, a víz alatti állapot érzetét kelti, vagy mintha ős-magzatvízbe merülnénk. Ez az élet egy újabb allegóriáját alkotja, összhangban Choróbski egész kiállítási projektjével, megerősítve a történelem, az emlékezet és az érzelmek folyamatos összefonódását, amely kutatásait táplálja.

Pier Paolo Pancotto, kurátor

 

fotók: Hegyháti Réka

Kahan Art Space Pest | 1072 Budapest, Nagy Diófa utca 34. | keddtől szombatig 13-18 | 2025. január 23. - március 14. | megnyitó: 2025. január 23. 18 óra