Menü
Top

Exhibition


THE CURVATURE OF PERCEPTION
Dániel Nagy

A Dr. Kahán Éva Alapítvány örömmel jelenti be Nagy Dániel - A PERCEPCIÓ GÖRBÜLETE című kiállítását, ami június 8-án nyílik a Kahán Art Space Budapest-ben.

Nagy Dániel 1994-ben született Szolnokon. Diplomáját a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász tanszékén szerezte, ahol mestere Karmó Zoltán volt. Diploma munkájáért megkapta a legjobb szobrász diplomamunkának járó Vígh Tamás díjat. Számos hazai és nemzetközi kiállításon vett részt (Lengyelországban, Szlovákiában és Indiában). Munkái a Magyar Képzőművészeti Egyetem archívuma mellett magángyűjteményekben találhatóak meg. 

Munkásságában a szobrászatban megjelenő gesztus szerepével foglalkozik. A festészettel ellentétben – ahol a gesztusok a maguk könnyedségében és pillanatnyiságukban rögzülnek a hordozón – a szobrászatban a gesztusok egyszeriségének megkötése technológia szempontból nagyobb kihívást jelent. Munkái jelentős részét ezért készíti kovácsoltvasból, és igyekszik az alakítás nyomait megőrizni. Ezek, a szobor készülése közben létrejövő nem kreált, véletlenszerű, az anyag önműködésének is teret hagyó gesztusok segítenek abban, hogy a szobor egyszeri és megismételhetetlen formát öltsön. Ezzel párhuzamosan Nagy Dániel annak a vizsgálatára tesz kísérletet, hogy mi az a legminimálisabb, legkisebb gesztus, amely elég ahhoz, hogy a nyersanyag szoborrá lényegüljön át.

 

A kiállítás július 8-ig látható a Káhan Art Space Budapest-ben. 

Photocredit: ©Réka Hegyháti

Fel